BÁTOR, A FEKETE FARKAS

Hinni kell!

A Hold kis híján belerobbant az éjszakába, oly világosságot teremtve, mintha csak versenyezni szeretne a földön szikrázó hótakaróval. Ahogy haladt az égi úton a csillagok között a Vadász házához közelítve, két ismerős alakot vett észre a hóban.

- Angyal! – suttogta az egyik árnyék.

- Ki az? – kérdezte a farkaslány.

- Én, Bátor – válaszolta a már ismerős hang.

- Miért jöttél vissza? Mit keresel? – érdeklődött a farkaslány.

- Hozzád jöttem, hogy találkozhassam újra veled.

- Ugyan, mit adhatnék én neked? – kérdezte Angyal óriási kételkedéssel a hangjában.

- Szeretek veled lenni, csak azt – felelte őszintén Bátor, közben pedig egyre közelebb húzódott Angyalhoz.

- Szeretsz velem lenni? – ismételte a farkaslány.

- Igen, szeretem hallani a hangodat – mondta Bátor, és olyan közel állt Angyalhoz, hogy arcán érezte annak leheletét.

- A hangomat? Miért? – kérdezte halkan a lány.

- Mert még sohasem hallottam ilyen szépen csilingelő hangot az egész világon – suttogta Bátor, a farkaslány pedig a feje búbjáig elpirult.

- Ugyan! – felelte amaz szemérmesen.

- De igen! – vágta rá heves szívdobogással Bátor.

- Itt szörnyű veszélyben vagy, bármikor kijöhet a házból az ember! – figyelmeztette Angyal, hogy zavarában más irányba terelje a szót.

- Nem baj, hadd jöjjön! Nem félek tőle! – húzta ki magát amaz, közben hátrébb lépet, és indulatosan a lefagyott hóba kapart az egyik mellső lábával.

- Nem félsz?

- Egy cseppet sem! – nyugtatta meg a farkaslányt a fekete farkas.

- De, hát lelőhet a puskájával – aggodalmaskodott tovább Angyal.

- Nem fog lelőni, mert sokkal ügyesebb vagyok nála. És különben is, ha akarnék, már most is elbánnék vele, az már biztos! – hencegett Bátor, hogy valóban bátornak tűnjön a farkaslány szemében, bár igazság szerint mindig hideg borzongás futott végig a hátán, ha az ember puskájára gondolt.

- Értem? Mindezt csakis énértem tennéd, Bátor? – kérdezte szemérmesem Angyal.

- Igen, érted! – jelentette ki kellő határozottsággal és férfiassággal a másik.

- Mit tudnál kezdeni velem? Hiszen látod, vak vagyok. Semmire sem tudnál használni, semmiben sincs hasznom a világon. – kételkedett még mindig Angyal.

- Meggyógyítanálak! – vágta rá azonnal a farkasfiú, és gyengéden átölelte, majd elengedte a farkaslányt.

- Meggyógyítanál? Te meggyógyítanál, de hogyan? – döbbent meg a farkaslány.

- Elvinnélek az erdei orvoshoz, és addig kérlelném jó szóval, míg meg nem műtene, vagy rávenném a Vadászt, hogy gyógyíttasson meg – magyarázta a fekete farkas.

- Az embereknek nem érdekük, hogy egy vak állaton segítsenek – mondta szomorúan és lehangolóan a farkaslány.

- De én akkor is kitalálnék valamit, hogy rávegyem őket, hogy meggyógyítsanak! – erősködött Bátor.

- És honnan tudod, hogy van rá esély, hogy meggyógyuljak? Te azt honnan tudod? – kérdezte csodálkozva Angyal, hiszen rajta kívül senki sem hallotta, amit kölyökkorában az orvos és a Vadász egymás között beszélt.

- Érzem! Itt a szívem mélyén! – válaszolta Bátor hevesen dobogó szívére helyezett egyik mellső lábával. Megható mozdulat volt, bár arra nem gondolt, hogy a farkaslány e gesztusból semmit sem lát.

- Butaság! – hitetlenkedett Angyal.

- Nem, nem butaság! Még sohasem éreztem ilyet, és nemcsak érzem, hanem tudom is. Meg kell gyógyulnod, mert még sok feladatod van az életben! – hangzott meggyőzően a válasz.

- Sok feladatom? – ismételte a lány újfent hitetlenkedve.

- Hiszen angyal vagy! – kiáltotta hirtelen Bátor, és az orrát a lány orrához dugta.

- De az csak a nevem – nevetett fel a farkaslány.

- Nem. Te igazi angyal vagy! Neked még rengeteg dolgod van itt az erdőben, téged ezer és ezer állat vár, hogy segíts rajtuk! – biztatta Angyalt kellő gyengédséggel a farkasfiú.

- Nem tudom. Én nem nagyon tudok másokon segíteni – kételkedett tovább Angyal.

- De tudsz, csak hinned kell benne! Hallgass te is a szívedre, ha nem hiszel nekem! – jelentette ki kedvesen Bátor, és még egyszer a lány orrához dugta éjfekete orrát. A farkaslány érezte legeslegbelül, hogy Bátor igazat beszél, és kimond valamit, amit még magának sem vallott be sohasem. Érezte, hogy a mostani rabsága nem a saját élete. Neki igenis van még feladata ezen a világon!

- Igen, talán igazad lehet – felelte Angyal, és a farkasfiúhoz bújt.